Vizsgálat indult az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a lombkorona nélküli lombkoronasétány ügyében - számolt be Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője a Facebookon.
Bóka János, az Európai Uniós ügyekért felelős magyar miniszter kedden találkozott az Európai Parlament elnökével Roberta Metsolával, a frakcióvezetőkkel és EP-bizottsági vezetőkkel folytatott megbeszélése után. Az ülés témája a következő féléves magyar elnökség ügye volt, és állítólag nem jeleztek aggályokat azzal kapcsolatban, hogy a soros tanácsi vezetést az Orbán Viktor vezette kabinet töltse jövő nyártól. A Portfolio kérdésére a miniszter az uniós forrásokról szóló bizottsági tárgyalásokról is beszámolt, és óva intene mindenkit, hogy a pénzeket mostanában várja.
Franciaország, Németország és Portugália intenzív tárgyalásokba kezdett, amelyek célja, hogy új illetékekkel és adókkal erősítsék meg az Európai Unió következő hétéves költségvetésének bevételi oldalát. Eközben pedig arról is folyik a vita, hogy a 2021-2027 között többéves pénzügyi keretben (MFF) hogyan lesz pénz Ukrajna támogatására vagy a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) megugrott kamatfizetéseinek kiegyenlítésére. Míg a magyar kormány megvétózná az Európai Bizottság által kért plusz befizetéseket, addig más országok inkább itt is a bevételeket növelnék.
Továbbfejlesztené a geotermikus energiára vonatkozó hazai szabályozási keretet a kormány, emellett beruházási támogatással biztosítaná a földhőpotenciál jobb kiaknázásához a pénzügyi keretfeltételeket - derül ki Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének a kabinet által társadalmi egyeztetésre közzétett, az orosz fosszilis energiahordozókról történő leválást is segítő REPowerEU fejezetéből.
Tavalyhoz hasonlóan idén is a második legrosszabb osztályzatot kapta Magyarország a munkavállalói jogok érvényesülése terén a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségtől (ITUC), amely öt kategóriába sorolta a felmérésbe bevont 149 országot. Így továbbra is azon országcsoportban szerepel hazánk, ahol a munkavállalói jogok megsértését rendszerszintűnek minősíti az ITUC.
Elkezdődött Gyulán az Airbus Helicopters Hungary mellett lévő déli ipari parkban egy újabb fejlesztési szakasz, amelyet több mint 1,3 milliárd forintból valósít meg a Békés vármegyei város - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.
Az Európai Tanács jóváhagyta az európai félvezető-ökoszisztéma megerősítését célzó rendeletet, amely közismertebb nevén a "chipekről szóló jogszabály". Az Európai Unióban így egy jelentős támogatási program élesedik, hogy fokozzák a kutatás-fejlesztési erőfeszítéseket, valamint pénzügyi forrásokat biztosítsanak a gyártókapacitások kiépítésére. A brüsszeli terv javítja a chipágazat nyersanyagellátását is, valamint számos szabályozási kérdést is módosít.
Ha záros határidőn belül nem sikerül megállapodni az Erasmus-vitában az összeférhetetlenségi szabályokból a magyar kormány és az Európai Bizottság között, majd aláírni a szerződéseket az uniós támogatásokat kezelő Tempus Közalapítvány és a modellváltott felsőoktatási intézmények között, akkor sok diák és tanár számára már idén ősztől megszűnik a részvétel lehetősége az Erasmus plusz programban – jelentette ki a Népszava kérdésére Johannes Hahn uniós költségvetési biztos egy keddi brüsszeli tájékoztatón.
A Válasz Online brüsszeli forrásoktól arról értesült, hogy az alapítványokhoz kiszervezett 21 magyar egyetem diákjai nagy valószínűséggel nem jelentkezhetnek a 2024-es Erasmus-ösztöndíjra, és a kutatási támogatások sem szabadulnak fel a tanárok előtt.
A migráció közös kihívás, amely közös európai válaszokat igényel, az Európai Unió leköszönő svéd elnöksége kiváló munkát végzett abban a tekintetben, hogy létrejött az általános álláspont a migrációs és menekültügyi reformokkal kapcsolatban, így "arra számítunk, hogy a paktumot sikeresen lezárjuk az év végére" - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját lezáró sajtótájékoztatón.
Multidiszciplináris egészségipari központot alakítottak ki a Debreceni Egyetemen, innovatív egészségipari technológiákat és termékeket fejlesztettek egy hároméves programban.
Egyre nagyobb feszültséget okoz az EU-n belül a Stabilitási és Növekedési Paktum reformja. Míg Németország sokkal szigorúbb adósságcsökkentési mechanizmust akar, most Varga Mihály arról beszélt, hogy a magyar kormány elutasítja, hogy az Európai Bizottság keménykedhessen a költségvetés miatt. A pénzügyminiszter szerint nem szabad több hatalmat adni Brüsszelnek ebben a kérdésben.
A kormány az elmúlt időszakban egyre többször nyilvánult meg úgy, hogy az uniós források helyett a külföldi működőtőke beáramlásával érdemes biztosítani a magyar gazdaság tőkeigényét. A EU-támogatások és a külföldi működőtőke teljesen csereszabatosak, hiszen mindkettő külföldi devizában van és mindkettő vissza nem térítendő forrás - állítja. Ennél azonban a kép jóval árnyaltabb, és úgy tűnik, a kormány által hangoztatott álláspont inkább az uniós támogatásokról szóló tárgyalások kudarcát próbálja kisebb veszteségnek beállítani.
A kormány a lehető leghamarabb benyújtja frissített önértékelését a Bizottságnak - közölte a Portfolio-val az Igazságügyi Minisztérium az uniós kohéziós források és a helyreállítási alap támogatásainak lehívásához szükséges eljárás kapcsán. A magyar fél úgy értékeli, hogy az igazságügyi reform elfogadásával teljesítette a horizontális feljogosító feltételeket, így kezdeményezheti mintegy 13 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását. Az Európai Bizottság lapunk megkeresésére óvatosabban fogalmazott, míg korábbi hírek szerint lehet még akadály a kormány előtt.
Zsiday Viktor, a Hold Alapkezelő szakértője szerint Magyarország fokozatosan kicsúszhat az EU-ból, ami végzetes lehet a magyar kormány számára. Úgy látja, az EU-támogatások hiánya azt jelzi, hogy az ország kevésbé tartósan tagja az EU-nak. Ez a hitvesztés befektetők tőkemenekülését eredményezheti, ami veszélyeztetheti a magyar gazdaságot. Nincs távol egy de facto Huxit?
A vállalatok életében kiemelten fontos a digitalizáció, hiszen ezzel nemcsak értékes időt, hanem akár költségeket is megspórolhatunk. A Portfolio Digital Transformation konferenciájának második szekciójában két előadás mellett olyan sikersztorikat is hallhattunk, amelyeknél uniós forrásokból sikerült digitalizációval kapcsolatos változtatásokat eszközölni.
Noha a múlt héten a kormány megerősítette, hogy technikai előzetes megállapodást kötött az Európai Bizottsággal a magyar igazságügyi reformról, Brüsszelben óvatosak. A törvénymódosítások megszavazására és kihirdetésére várnak. Közben pedig Budapesten találkozik, hogy a forráskifizetésekről egyeztessen Johannes Hahn költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztos, aki Orbán Viktor és Varga Mihállyal is találkozik.
Ahogy az már korábban kiszivárgott: a Fővárosi Önkormányzat úgy döntött, hogy nem fizeti be a költségvetésnek a rá kivetett szolidaritási adót. Így közel 58 milliárd forint maradhatna Budapestnél, az ügyben pedig pert indítanak az összeg csökkentése érdekében a közigazgatási bíróságon - jelentette be Karácsony Gergely.
Csaknem kétmilliárd forint európai uniós támogatással bekötőút épül Kecskemét határában összeköttetést teremtve az M5-ös autópályával és a 445-ös főúttal - közölte Kecskemét polgármestere az MTI-vel. Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: az útfejlesztésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán 1,937 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a kecskeméti önkormányzat.